|
|
|
|
|
|
 |
|
|

|
|
Elhunyt Lázár Ervin író
Hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában pénteken elhunyt Lázár Ervin, Kossuth- és József Attila-díjas író, elbeszélő, meseíró.
|
|
|
|
|
|
|
|
A pusztai kisközösség hatott munkáira
Lázár Ervin 1936-ban született Budapesten, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családjuk 1938 és 1951 között lakott.
A pusztai kisközösség szeretete, összetartó ereje, meséi későbbi írásainak inspiráló élményei lettek.
|
|
|
|
|
|
|
|
Újságíró szakon végzett
1946-1948-ban a fehérvári ciszterci gimnáziumban tanult, annak államosítása után a felsőrácegresi iskolába került. 1950-ben a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább.
1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán volt újságíró szakos hallgató, közben megkezdte újságírói pályafutását, s 1961-ben az ELTE magyar szakán végzett.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mesenovelláit meg is filmesítették
Jellegzetes műfaja a mesenovella. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli meséi a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek lettek.
Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült. |
|
|
|
|
|
|
|
|
"A hétfejű tündér" szerzője
1973-ban jelent meg máig legnépszerûbb könyve, A hétfejű tündér, melyből színpadi adaptáció készült, 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték.
Pályája kezdetétől ír felnőtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, A fehér tigris 1971-ben jelent meg.
|
|
|
|
|
|
|
|
Munkájáért megkapta a Kossuth díjat
Pályája során számos díjban, kitüntetésben részesült, a József Attila-díjat 1974-ben, a Kossuth-díjat 1996-ban kapta. 2005-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki.
|
|
|
|
|
|